A hónap verse   Kérések

 

 

 

Programjaink a közeljövöben

 

 

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:

 

ÚJ ALKOTMÁNY – MIÉRT IS?

Dr. Salamon László

alkotmánybíró, országgyűlési képviselő

 

Vendégünk 1947-ben született Budapesten. A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1967-72 között jogot hallgatott és itt szerzett diplomát 1972-ben. 1974-től 1990-ig ügyvédi praxist folytatott. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán az Alkotmányjogi Tanszék oktatója, 1997 júniusától címzetes docens.

A rendszerváltozás időszakában kapcsolódott be a közéletbe, a nemzeti, demokratikus, konzervatív és keresztény értékek jegyében. 1989-ben az MDF tagja lett, 1989 nyarán részt vett a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon. 1990-től országgyűlési képviselő. 1990-94 között az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke, 1994-96 között az Országgyűlés alelnöke. 1997-től a Fidesz tagja.  Az utolsó három ciklusban az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában vesz részt. 2005-ben – élve a kettős párttagság lehetőségével – belépett a KDNP-be is. 2006-2010 között a Fidesszel szövetségben álló KDNP frakciójában tevékenykedik, egyben betölti az egyik frakcióvezető-helyettesi tisztséget is. Tagja több egyesületnek, köztük a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, a Szent László Társulatnak,  és az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaságnak.

 

Az estét Mydlo Tamás főkonzul és Dr. Deák László vezeti.

 

 

Szíves költséghozzájárulására számítunk!

Időpont és helyszín: 2013 január 18-án, pénteken 19-kor

Magyarország Müncheni Főkonzulátusa

Vollmannstr. 2, 81927 München

 

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 441670753390, Commerzbank München, BLZ 70040041

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt