Programjaink a közeljövöben
Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:
TISZA ISTVÁN A XXI. SZÁZAD TÜKRÉBEN
Toroczkay Sándor, Szatmárnémeti
ny. iskolaigazgató és történész
Vendégünk 1942-ben született a partiumi Szatmárnémetiben. 1967-ben a Kolozsvári Tudományegyetemen történelem szakos diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányait követoen 2009-es nyugdíjaztatásáig a szatmárnémeti Sándorhomoki Általános Iskolában történelmet tanított, valamint 1985-tol az igazgatói állást is betöltötte. Tanári tevékenysége mellett mélyrehatóan foglalkozott helytörténeti kutatásokkal is, melyekrol számos cikke ill. tanulmánya tanúskodik, ld. Szatmárnémeti Református Láncos-templom, Szatmár Megye Mikromonográfiája, továbbá rendszeres értekezéseit a helyi Szatmári Friss Újságban. Ezentúl alapító tagja az ottani Szent László Cserkészcsapatnak és a magyar kultúra iránt elkötelezett Szatmárnémeti Szent István Kör-nek, melynek napjainkig elnöke. Sokoldalú értékorzo munkásságát számos szakmai elismerés is dicséri.
Eloadásában a 150
éve született tragikus sorsú miniszterelnök életét, politikai pályáját,
világháborús szerepét és utóéletét mutatja be.
Szíves költséghozzájárulására számítunk!
Idopont és helyszín: 2011 július 15-én, pénteken 19:30-kor
(Legközelebbi rendezvényeink
dátumai: szeptember 30, október 14,
november 4 és december 9.)
a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,
Oberföhringer Strasse 40, 81925 München
Bankszámlánk:
Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 441670753390, Commerzbank München, BLZ 70040041
Látogatók száma 2005. szeptember óta