A hónap verse

 

Programjaink a közeljövöben

 

(Figyelem: tisztújító közgyülési meghívó a lap alján)

 

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:

 

Magyarország visszanyeri szuverenitását

Vendégünk Dr. Rétvári Bence

a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára

 

Április 25-e után új korszak kezdődött Magyarországon, új irányba indult az ország a nemzetpolitika, gazdaságpolitika és társadalompolitika területén. Nem egyszerűen kormányváltás történt tavasszal, annál sokkal több. Az új kormány sikeréhez a legszélesebb körű nemzeti együttműködésre van szükség határokon innen és túl.

Előadónk a Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. Az egyetemi évek alatt a hallgatói önkormányzat elnöke volt. 2002 óta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. 2006-2010 között tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek. 2008. februárjától parlamenti képviselő, a KDNP Országos Választmánya elnökségének tagja.

2010. júniusa óta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Több keresztény civil szervezetet önkéntes munkatársa.

Az estét Szántó András és Kucsera János vezetik.

 
Szíves költséghozzájárulására számítunk!

Időpont és helyszín: 2010. október 15-én, pénteken 19:30-kor

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,

Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

 

Ezúton értesítjük a Széchenyi Kör tagságát, hogy november 21-én du. 14.00 órától tisztújító közgyűlést tartunk, amelyen az alapszabály módosítására is sor kerül. Kívánatos lenne, hogy minél többen részt vegyenek a közgyűlésen. Helyszín: a Magyar Katolikus Misszió. A szavazás feltétele a tagdíjhátralék rendezése legalább a 2010-es évre. A tagdíjbefizetésre lehetőség van az előadások előtt és után, ill. banki átutalással.

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 441670753390, Commerzbank München, BLZ 70040041

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt