Programjaink a közeljövöben
Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait:
SAÁRY ÉVA író, festő- és fotóművész
Magyarok Dél-Svájcban c. előadására.
Vendégünk a Balaton partján született, Budán nőtt fel, ott végezve el a középiskolát, majd fényképész mesterlevelet szerzett és Szimon Jenő magániskolában festészetet tanult. 1952-ben az ELTE geológia szakán szerzett diplomát. 1956-os menekülése után, francia szolgálatban, éveken át kutató geológusként Közép-Afrikában dolgozott, Európába visszatérve a dél-svájci Lugánóban telepedett le.
1977-1992 között a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK), ill. 1980-tól a Ticinói Magyar Egylet elnöke. Munkásságát a nyugati magyarság szellemi összefogása, értékeinek felmutatása és terjesztése jellemezte, és jellemzi ma is. Festményeiből és fotóiból közel száz kiállítást rendezett a világ szinte minden részén! 1959 óta rendszeresen ír nyugati magyar lapoknak. Versei és prózai írásai több kötetben jelentek meg – magyarul, franciául és németül. Számos neves kitüntetés birtokosa.
Előadásában a legjelentősebb svájci magyar kortárs írókról és művészekről nyújt színes, lebilincselő áttekintést.
Az estet Dr. Iréne Horváth–Lányi író (München) vezeti.
150 éve halt meg névadónk,
gróf Széchenyi István
„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,”...
Arany János: Széchenyi emlékezete
Szíves költséghozzájárulására számítunk!
Időpont és helyszín: 2010. április 23-án, pénteken 19:30-kor
a Magyar Katolikus
Misszió Döpfner háza,
Oberföhringer
Strasse 40, 81925 München
Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und
Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 441670753390, Commerzbank München, BLZ 70040041
Látogatók száma 2005. szeptember óta