A hónap verse

Programjaink a közeljövöben

 

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait körünk alábbi rendezvényére:

 

Sorskérdések a 80 éves Kányádi Sándor költészetében

 

„Dél van, meghúzom sorra, hogy tegyek valamit,

 közömbös Európa öblös harangjait”

 Vendégünk Lengyel Ferenc

tanár, műfordító (Bécs)

 

1956-ban született Kolozsváron. Már kisiskolás korában felébredt érdeklődése az irodalom iránt. Nemcsak sokat olvasott, de korán, már gimnazistaként megpróbálkozott a verseléssel is. A román költészet megismerése után ezek a verselési kísérletek műfordításokkal folytatódtak. Nagy magyar költők nyomában járva románból fordított Bacovia, Macedonski és Blaga verseket.

Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen töltött évek alatt az irodalmi témájú cikkek mellett már műfordításai is megjelentek a Korunk c. folyóiratban, melynek 1992-ig volt munkatársa.  1980-ban kapta meg magyar-angol szakon a diplomáját, utána nyolc évig tanított általános és középiskolában magyar irodalmat és nyelvet.

1987-ben az erdélyi magyar értelmiséget ellehetetlenítő intézkedések miatt családjával menekülni kényszerült.  Bécsben kezdett új életet, ahol továbbra is magyar nyelvet tanít, valamint ír és fordít, most éppen német gyerekverseket. Megjelent fordításkötetei: De profundis ( L. Blaga versei) Kolozsvár, 2002, És történt, hogy...   (K. H. Waggerl) Budapest, 2002.

 

Kányádi Sándor, a Kossuth, Herder és Magyar Örökség-díjas kolozsvári költő élő klasszikusunk. Mindenki másnál érzékletesebben jeleníti meg a határon túli magyarság létproblémáit, az egyetemes magyarság sorskérdéseit. Reménytelennek látszó történelmi helyzetekben is önmegőrzésre, közösségi megmaradásra és kibontakozásra szólít, bölcsességre nevel. Versei a helytállás erősítő énekei. Életműve nemcsak magas esztétikai értékű, hanem példátlanul népszerű az irodalomértő olvasók körében.

 

Az estét Meyle Éva tanár vezeti.

Szíves költséghozzájárulására számítunk!

Időpont és helyszín: 2010. január 30-án, szombaton, 18:30-kor

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,
Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 441670753390, Commerzbank München, BLZ 70040041

 

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt