Programjaink a közeljövöben

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait
a Széchenyi Kör következö rendezvényére

 

"Hontalan vagyok, de vallom rendületlenül, hogy Ő az út, s az élet

és maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel, ember és magyar!"

 

 Koltay Gábor filmje gróf Wass Albertről

„ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET!”

Gyártó és forgalmazó: KORONA FILM 

 

A 2007-ben forgatott film Wass Albert, a XX. századi erdélyi magyar irodalom kimagasló személyiségének életútját mutatja be, amely jellegzetesen trianoni sors. Az alkotás - műfaját tekintve - átmenet a dokumentum- és a játékfilm között.

A rendező az író műveiből, gondolataiból építkezik, végigköveti írói-közéleti pályafutásának legfontosabb állomásait. A film főszereplője (Rékasi Károly) Erdélybe utazik, felkeresi az író életében, műveiben fontos szerepet játszó helyszíneket, érdeklődik, tűnődik és gondolkodik, egymás mellé rakja a szellemi mozaikkockákat, s így próbálja megfogalmazni saját maga, következésképp a néző számára, hogy voltaképpen ki is Wass Albert.

 

Szíves költséghozzájárulására számítunk.

Időpont és helyszín: 2008. december 12-én, pénteken, 19:30-kor

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,
Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

Költséghozzájárulását hálásan köszönjük
Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 6707533/70, Commerzbank München, BLZ 70040041

 

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt