Programjaink a közeljövöben

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait
a Széchenyi Kör következö rendezvényére

 

JÓZSEF ATTILA  LELKI  ÖSSZEOMLÁSA

Prof. Dr. Udvardi József

Nizza

 

Előadónk 1927-ben született Szombathelyen. Kitűnő érettségijét követően öt éven át teológiát tanult és belépett a Ciszterci-rendbe. A rend erőszakos feloszlatása után gyógypedagógiai tanulmányokat végzett, majd néhány esztendei pécsi pedagógiai munkásságának az 1956-os forradalom és Nyugatra történő menekülése vetett véget.  A Fribourgi Egyetem pszichológiai karának elvégzése után Dél-franciaországi intézeteknél dolgozott. 1968-tól, 24 éven át a Nizzai Egyetemen tanított.

Szakterületéről, valamint a magyar irodalomról számtalan tanulmánya látott napvilágot különböző francia lapokban, ill. a  magyarországi  Lyukasórá-ban.

Egyik pesti látogatásakor átvette volt tanárától, Illyés Gyulánétól (Flóra) az ún. Rorschach-teszt hagyatékot, mely alapjául szolgált József Attila utolsó életévének lélektani elemzéséhez.

Az est folyamán „Udvardi professzor nem csak érteni, de újra s újra szeretni is tanítja nékünk József Attilát.”

Időpont és helyszín: 2008. július 18-án, pénteken, 19:30

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,
Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

Költséghozzájárulását hálásan köszönjük
Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 6707533/70, Commerzbank München, BLZ 70040041

 

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt