Programjaink a közeljövöben

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait
a Széchenyi Kör következö rendezvényére

ATKÁRY  ARISZTID, ny. manager, München
Szólásszabadságtól a magánzárkáig

Vendégünk 1926-ban Budapesten született, kisnemes polgári család gyermekeként. A középiskola elvégzése után két évig a Budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója, ahonnan 1947-ben mint osztályidegent kizárták. A húszas éveiben járó fiatalember – akit Rákosiék nem csak lakásától, vagyonától, de szinte minden életlehetőségétől megfosztottak – idővel a Szabad Európa Rádió titkos tudósítója lett. Árulás folytán letartóztatták és 15 év börtönbüntetésre ítélték. Innen szabadította ki őt is az 1956-os forradalom elsöprő ereje, majd annak leverése után Svájcba menekült, ahol 1989-es nyugdíjaztatásáig élt.

Az est folyamán betekintést kapunk életregényének egyes fejezeteibe, felidézve egy szörnyű korszak mindennapjait, a kihallgatások megpróbáltatásait, illetve a váci börtönből való kitörés, a forradalom és a fogolyszabadítás feledhetetlen élményeit.

Az előadást vezeti: Jánosi Margit, München

Időpont és helyszín: 2006. szeptember 22-én, pénteken, 19:30

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,
Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

Költséghozzájárulását hálásan köszönjük
Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 6707533/70, Commerzbank München, BLZ 70040041


Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt