Szívélyesen meghívjuk
Önt, kedves családját és barátait
a Széchenyi Kör következö rendezvényére
Előadónk
1944-ben született a Hargita megyei
Korondon. A marosvásárhelyi Pedagógiai
Főiskolán és a Babes-Bólyai Egyetemen
magyar-történelem, majd
történelem-filozófia szakos diplomát
szerzett. 1967-től
Korondon tanár, 1972-1985 között,
felszámolásig, a marosvásárhelyi
rádió magyar
adásának szerkesztője. 1987-től a Hét c. hetilap
ill. a román TV bukaresti
magyar szerkesztőségének munkatársa.
Széleskörű munkássága, a mindennapok
politikáján túl, kiterjed a magyar
népművészetre ( Sóvidéki népek
fazekassága,
taplóművesség stb.) valamint, a romániai
diktatúra áldozataival foglalkozó
dokumentumokra. Ez utóbbi számos díjnyertes
dokumentumfilmhez is alapul
szolgált, így a "Halálmenet
megismétlése", a Moyses Mártonról
szóló
" Életem, mint égő fáklya", továbbá
a színész Visky Árpád
mártíromságához. A Xantus
Gáborral most készülő "Kövek a
siratófalhoz" c. dokumentumfilm az '56 után
Erdélyben meghurcolt
honfitársainknak állít emléket.
Vendégünk a költő Moyses Márton
vértanúságát
ábrázoló rövidfilm bemutatását
követően kronológiai áttekintést ad az
erdélyi
autonómiák történetéről és az
1990 utáni autonómia törekvésekről,
elképzelésekről.
Időpont és helyszín:
2006. július 14-én, pénteken, 19:30
a Magyar Katolikus
Misszió
Döpfner háza,
Oberföhringer
Strasse
40, 81925 München
Költséghozzájárulását
hálásan köszönjük
Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 6707533/70, Commerzbank München, BLZ 70040041
Látogatók száma 2005. szeptember óta