A Teleki Pál Érdeméremmel kitüntetett Széchenyi Kör
szívélyesen meghívja Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre
Mandics György író, költő, matematikus
A KÉT BOLYAI
Kedves vendégünk így vall magáról és előadásáról: “1943.jan.4-én születtem Temesváron. Ugyanitt folytattam tanulmányaimat. 1966-ban matematika-fizika tanári diplomát szereztem. Tanárként dolgoztam hét éven át, majd az újonnan alakult temesvári könyvkiadó munkatársának választottak. Itt 1984-ig dolgoztam, amikor a helyi újsághoz kerültem szerkesztőnek. Innen az EKKA alapítványhoz hívtak, elöbb szerkesztői, majd főszerkesztői státusba kerülve egy európai kulturális TV-hez – egészen nyugdíjaztatásomig. Evvel párhuzamosan 2000-2010 között a Bolyai Alapítvány un. szupertehetségeinek tanára is voltam. Több mint 40 kötetem jelent meg: vers, próza, esszé és műfordítás. Néhányat német, román és lengyel nyelvre is lefordították. Számos irodalmi díjban részesültem. Ezen kivül Bolyairól beszéltem meghívott előadóként a Tudományos Akadémián, az ELTE-n, a Műegyetemen, s húsz másik intézményben. Utoljára Temesváron a Temesvári levél 200-adik évfordulóján, továbbá az MMA köztestületi tagja vagyok. Bolyai Jánossal kapcsolatban el kell mondanom, hogy egyetemista korom óta foglalkoztatott, hogy miként születhet egy ilyen fiatal ember fejében egy olyan zseniális gondolat mely megváltoztatja a matematika történetét. S ma már tudjuk:az emberiség történetét is., hiszen geometriája képletei nélkül nem repülhetnének irányítottan a rakéták. Ezért neve ott van a Hold túloldalán, ahova csak a rakéták fényképei alapján láthattunk be. Ennek ellenére legnagyobb zsenink élete az el nem ismerések sora. A Magyar Tudományos Akadémiának ma sem tagja, életműve csak kis foltokban ismert, csak matematikai műve kiadott, a filozófiai, elméleti, esztétikai, társadalomelméleti részek csak kivonatosan. Miért van ez? Miért kellett ennek így történnie? Erről szól egy hatalmas irodalom, amely János jellemére vezeti mindezt vissza. Az én megközelítésem más. Nem János, hanem az adott kor teljessége az oka ennek az anomáliának. Felfedezése, mint sok más zseniális felfedezés, csakis a központoktól távol születhetett meg, s kerülhetett napvilágra.. EZ EGY OLYAN SZEMPONT, AMELY ELKERÜLTE A TUDOMÁNYTÖRTÉNÉSZEK FIGYELMÉT..
Az estét vezeti: Szalay Anikó, München
Időpont és helyszín: 2024. június 28-án, pénteken 19.00-kor
Magyar Katolikus Misszió München, Oberföhringer Str. 40
Költséghozzájárulására
számítunk!
További időpontok
2024-ben: 09.20-10.18-11.29
Bankszámlánk: Ungarische und Siebenbürgenische Mission
und Sozialdienst e.V.
Commerzbank München, IBAN DE25 7004 0041 0670 7533 90
BIC COBADEFFXXX
Látogatók száma 2005
szeptember - 2019 március között: 10718
A látogatók száma 2020 január óta