A hónap verse                                                                      

 A Teleki Pál Érdeméremmmel kitüntetett Széchenyi Kör

Előző előadás letöltése

szívélyesen meghívja Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre

Dr. Ócsai Antal főorvos, Budapest

A SEBESÜLT GÖRGEI

Kedves vendégünk, Dr. Ócsai Antal 1952-ben született Adácson. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. 1976-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán végzett. 1976-80-ig Jászberényben belgyógyászként, 1980-1996-ig Hatvanban mint intenzív terápiás és aneszteziológus szakorvos dolgozott, majd ismét Jászberénybe ment, ahol az intenzív és aneszteziológiai osztályt vezette 20 éven át, 13 évig orvosigazgató is volt. 2017-től a sürgősségi, majd a COVID osztály élén állt. Jelenleg nyugdíjasként a Budapesti Szent Margit Kórházban dolgozik mint belgyógyász. Négy gyermeke és kilenc unokája van.

Görgei Arthúr fővezér és egyidejűleg hadügyminiszter az 1849 július 2-i komáromi csatában  - mely a résztvevők számát illetően a szabadságharc legnagyobb csatája volt  - egy orosz gránátrepesztől életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Néhány napig szolgálatképtelen volt, majd újra nyeregbe ült és július 17-én Vácnál már ismét harcolt az oroszok ellen. Sebe azonban elgennyedt, újra  fel kellett tárni,  eszméletlenné vált és életben maradása sem volt biztos. Szervezete legyőzte a fertőzést, ebben az állapotában vezette július 13-tól, komáromi kivonulásától kezdve azt a nyári hadjáratot, amelyben a négyszeres orosz túlerő ellen sikerrel vette fel a harcot, és augusztus 9-én seregével leért Aradra, a kormány által kijelölt gyülekezési helyre. Ezt a hadjáratát amerikai és európai hadi akadémiákon évtizedeken át oktatták, mint a manőverezés mesterművét. Sebe csak hónapok múlva gyógyult be, nyoma - a csonthiány a koponyán - élete végéig megmaradt.

Az estét bevezeti: Dr. Kottra Gábor, München

 

 Időpont és helyszín: 2023. október 27-én, pénteken 19.00-kor

Magyar Katolikus Misszió München, Oberföhringer Str. 40

 

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Commerzbank München, IBAN DE25 7004 0041 0670 7533 90

BIC COBADEFFXXX

Látogatók száma 2005 szeptember - 2019 március között: 10718
A látogatók száma 2020 január óta

besucherzaehler-homepage.de