A hónap verse 

 

 

 

A 40 éves Széchenyi Kör "Teleki Pál Érdemérem" kitüntetésben részesült

 

Programjaink a közeljövőben

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre
 

 Dr. Taczman Andrea, Budapest

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7)

Bepillantás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe

Taczman Andrea a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében tevékenykedik a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségnél. Tanulmányait angol-német tanárszakon végezte az ELTE-n, majd ugyanitt doktorált 2018-ban alkalmazott nyelvészetből. Előadásában egy hitéletünket érintő témával foglalkozik abból az alkalomból, hogy 2020 szeptemberében Budapest ad otthon az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK). A NEK történetének rövid áttekintése után szó lesz a magyar vonatkozásokról: az 1938-as Kongresszusról, valamint a 2020-as esemény céljairól, előkészületeiről. Az előadást képes vetítés egészíti ki.

Házigazda: Spiller Krisztina magyar közösségi diplomata (Magyarország Müncheni Főkonzulátusa)

 

Szíves költséghozzájárulására számítunk!

Időpont és helyszín: 2018 március 29-én, pénteken 19:00-kor

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,

Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

A további elöadások idöpontjai: 2019.04.26 -

 

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Commerzbank München,
IBAN DE25 7004 0041 0670 7533 90

BIC COBADEFFXXX

Látogatók száma 2005 szeptember - 2015 november között: 9196
A látogatók száma 2016 január óta

besucherzaehler-homepage