A hónap verse   Új kérés

 

 

 

Programjaink a közeljövöben

 

 

 

Körünk elnökét a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki

Kucsera János és Mydlo Tamás főkonzul

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait
a Széchenyi Kör következő rendezvényére

Dr. MIKLÓS  ANDRÁS

fizikus, Stuttgart

A politikus Orbán Viktor és kormányának politikája egy kívülálló szemével

 

Vendégünk 1943-ban született Székesfehérváron. A általános iskola befejezése után a debreceni Református Gimnáziumban tanul, majd 1961-ben a fehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizik. Egyetemi tanulmányait Budapesten 1962-1967 között az Eötvös Loránd Egyetem fizikus szakán végzi. Szakmai állomásai: ELTE Budapest Atomfizikai Tanszék, Gamma Kvarckristály Gyár, majd a Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Kutatólaboratóriumában tudományos munkatárs, később főmunkatárs. 1986-tól az MTA Izotópkutató Intézetében tudományos főmunkatárs és tanít a szegedi József Attila Egyetemen. 1990-ben kandidátusi fokozatot szerez. 1996-2004-ig tud. kutató a Heidelbergi Egyetem Fizikokémia Intézetében. 2003-ban Steinbeis Transzfercentrumot alapít akusztika és optika kutatására, ennek máig a vezetője. Számos cikket publikál, valamint kilenc szabadalom büszke tulajdonosa! A technológiatranszfer területén elért rendkívüli teljesítményéért az általa vezetett intézet 2013-ban a „Transferpreis der Steinbeis-Stiftung - Löhn-Preis“ kitüntetésben részesül.

Előadásában hazánk jelen helyzetét, EU-val való kapcsolatát, problémáit  taglalja.

 

Az estét dr. Hury Antónia vezeti.

 

Szíves költséghozzájárulására számítunk!

Időpont és helyszín: 2014 november 21-én, pénteken 19:30-kor

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,

Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

További időpont 2014-ben: dec. 12

 

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Commerzbank München,
IBAN DE25 7004 0041 0670 7533 90

BIC COBADEFFXXX

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt