A hónap verse   Kérések

 

 

 

Programjaink a közeljövöben

 

 

Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait körünk alábbi rendezvényére:

SERDÜLT BENKE ÉVA  író, ny. tanár

„ERDÉLYI  BÁRKA”

                                „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent,

A szavakat is. Egyetlen szó,

Egy tájszó se maradjon kint.

                                                                                                            Semmi sem fölösleges.”    (Kányádi Sándor)

 

Vendégünk 1944 tavaszán született Jókainé szülőfalujában, a székelyföldi Szentiván-Laborfalván. A nagyhírű marosvásárhelyi Bolyai Liceumot a helyi Tanárképző Főiskola követte, ahol  magyar-román tanári diplomát szerzett. Tanári hivatásának több mint 30 éven át tett eleget. 1967-től családjával Szatmárnémetibe került, majd nehéz döntés és hosszú várakozás után hontalanként  Magyarországra, Paksra költöztek.

Első könyve, A meg sem ismert Palágyi (2007, Paks), egy fontos monográfia a jeles tudósról,  Palágyi Menyhértről, akit fizikusként, filozófusként Németországban jobban számon tartanak, mint Magyarországon. A közelmúltban megjelent kötetében Erdélyi bárka (2013, Szekszárd) Erdély páratlan műkincseit, emlékeit írja le, illetve azok  szép-szomorú sorsát taglalja. Többek között feleleveníti a Haller kastély, a Váradolaszi temető, a Teleki Téka történetét, kitér Nagyenyed 1849-es megsemmisítésére és a Világost követő nemzeti Golgotára, Aradra.

Az estét Kucsera János vezeti.

 

Szíves költséghozzájárulására számítunk!

Időpont és helyszín: 2013 október 11-én, pénteken 19:30-kor

a Magyar Katolikus Misszió Döpfner háza,

Oberföhringer Strasse 40, 81925 München

 

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Kto: 441670753390, Commerzbank München, BLZ 70040041

Látogatók száma 2005. szeptember óta

Automarkt