A hónap verse 

 

 

 

A 40 éves Széchenyi Kör "Teleki Pál Érdemérem" kitüntetésben részesült

 

Fájdalommal tudatjuk, hogy a müncheni Széchenyi Kör megalapítója,

Dr. Buzády Tibor életének 87. évében, 2021. március 13-án Budapesten

földi vándorútjának végére ért.

 

Buzády Tibor 1934-ben született Szombathelyen.

Pécsett megkezdett orvosi tanulmányait - miután 1956-ban a Forradalmi Diáktanácsban aktívan részt vett és  menekülni kényszerült - Angliában fejezte be, egy helyi orvoscsalád segítségével.

1968-ban feleségül vette a magyarországi Szinnyai Éva fogorvosnőt. Életüket Svédországban kezdték, ahol Tibor orvosként dolgozott, emellett szervezte a magyar kulturális életet és a karitatív munkát. Kutyatenyésztéssel is foglalkozva  a svédországi Magyarfajtát Tenyésztők Egyesületének alapítója lett (1971).

Változatos életének következő állomása Tajvan volt, ahol a katolikus misszióban orvosként dolgozott. 1973-tól Németországban élt. Münchenben orvosi praxist nyitott és késöbb megvásárolta a már régen ott működő, magyar tulajdonban lévö Herp Nyomda- és Kiadóvállalatot.

Ugyanitt megalapította és elnökként vezette (1978-2001) az egyik legnagyobb nyugat-európai magyar kulturális egyesületet, a Széchenyi Kört, amely művészeti, szórakoztató, tudományos és politikai előadásokat tart. Magyarországra költözése óta a Kör örökös tiszteletbeli elnökeként tiszteltük.

Támogatta az egyházi missziókat és a Németországba érkező magyar menekülteket, továbbá  816 tíz-tonnás teherautónyi segélyszállítmányt juttatott Magyarországra és a Kárpát-medencei egyházaknak, állami és társadalmi szerveknek!

A rendszerváltozás után feleségével és mind a négy felnőtt fiukkal együtt visszatelepültek Magyarországra.

Munkásságért számos jeles kitüntetésben részesült:
Ritterorden Deutschherren nagykeresztese; "Pro Patria et Libertate" érem a Magyar Szabadságharcosok Világszövetségétől (1991); a magyar és a német nép barátságának elmélyítése érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1992); „Pro Ecclesia Hungariae” érem a Magyar Püspöki Kartól (1992); a Nagy Szent Gergely Lovagrend tagja II. János Pál pápától (1994); a Széchenyi Társaság Díja (1996); Szent Márton Emlékérem a Szombathelyi Püspökségtől (1998); „Pro Cultura Hungarica” érem a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterétől (1999); Vitézi Nagykereszt az 56-os Vitézi Rendtől (2001);  „56-os Emléklap” a Köztársasági Elnöktől (2003); továbbá Nagykeresztes máltai lovag (2011)

Drága Tiborunk, hálás szívvel köszönjük munkásságod, hitvallásod az összetartozásról, példamutatásod a haza- és nyelvszeretetről!

Hozzátartozóidnak adjon a Mindenható mielőbbi megnyugvást és tisztelőidnek hűséget szellemi hagyatékodhoz, nagyszerű életművedhez. 

Számodra pedig adjon örök nyugalmat és pihenj békében szeretett hazád anyaföldjében!

Dr. Hury Antónia és Kucsera János
a müncheni Széchenyi Kör titkára és elnöke

 

 

Bankszámlánk: Ungarisches Heim, Ungarische und Siebenbürgenische Mission e.V.
Commerzbank München,
IBAN DE25 7004 0041 0670 7533 90

BIC COBADEFFXXX

Látogatók száma 2005 szeptember - 2015 november között: 9196
A látogatók száma 2016 január óta

besucherzaehler-homepage